“Amikor a fehér redőny ránk szakadt, megőszülhettem. Biztosat tudni persze, ebben az otthonos, fekete lyukban, nem lehet. A szakállam, J. szerint, még barna talán, és míg erre gondol, magam elé képzelem a tanácstalan őzszemeit. A sarokban színes üveggolyók koccannak össze. Prucc.

Arra kér, nyissam ki János jelenéseinél a Bibliát. Ez az utolsó könyv. Arra kér, tegyük a mutatóujjunkat egy-egy igeszakaszra. Külön-külön. Ilyenkor a láthatatlan versre gondolunk, amire ráböktünk, csendben imádkozunk, és ettől a légzése néhány órára egyenletesebb.”

Teljes szöveg a litera.hu-n.