“A szenvedéstörténet a még felidézhető múlt valós jelenete: egy vallatás tanúi lehetünk. Ez emlékeztethet Nádas Találkozására (Mária kihallgatására, melyet élete szerelme rendel el) vagy akár Jeles András Szenvedéstörténetére, melyben Ámen alezredes (az ÁVÓ tisztje) szemszögéből követjük végig az általa levezényelt, kegyetlen kínzásokat, melyek során egyre jobban izgatja a szenvedés kérdése, egészen addig, hogy végül feláldozza (egy ablakkeretre feszíti) magát. Jean Améry A kínvallatás című, egyszerre teoretikus és megélt tapasztalaton alapuló, esszéjében arról ír, hogy a megkínzott számára az első ütéskor elveszik mindaz, amit a „világ iránti bizalomnak” nevezhetünk. Ezen túl nem marad számára más, csak az „álmélkodás a magát a kínvallatásban korlátlanul érvényesítő másik létezése fölött, és álmélkodás afölött, mivé lehet az ember saját maga: merő hússá és halállá.”

Ezt a határhelyzetet jeleníti meg Esterházy szövege, ahol csupán a másik oldalt, a kínzók beszédét halljuk. Ebben pontosan megfigyelhetők a megfélemlítés legkülönbözőbb eszközei, mindenekelőtt a testi agresszióval való fenyegetés: „Azt hiszed, patkány, hogy a fájdalom valami alsóbbrendű, testi dolog? Tévedsz.” De ugyanígy szerepet kap a szerettekkel való zsarolás is: „éjszaka behozatjuk az anyádat”. A nyomatékos terror („féljél / most igazán féljél”) célja egy név („egynévegynévegynévegynév”) kimondatása.

(…) Nádler absztrakt képkompozíciói egyszerre kapcsolódnak a zenéhez és a szöveghez, de egyiket sem illusztrálják. A festő a hét krisztusi kijelentést olyan tanításként értelmezi, mely lehetőséget nyújthat egy istenkép és istenhit nélküli transzcendencia élményre.” A kötetről írt recenzió teljes egészében az ÉLET ÉS IRODALOM 2019. március 22-én megjelent számában, ITT olvasható.