“Uram, ég és föld Istene,
ki lábaddal felhőkön tapodsz,
és a pusztító villámok is jólesően
csiklandozzák a talpadat,
Uram, ki mindent tudsz,
látod az összes adóbevallásban
az összes hibát és összes csalást,
az összes szívben az összes fullánkot,
az összes fejben az összes számolást,
az összes agyban az összes
ki nem mondott, beszáradt,
besült gondolatot,
mondd, mitől szent a művészet?
Attól, ha szonátaírás előtt háromszor
keresztet vetünk?
Ha a lap aljára azt írjuk oda,
AMDG, és nem azt, hogy LOL?
Ha a felavatott szobrot megbolondítjuk
pici szenteltvízzel?
Ha a kiállítást olyan egyházi méltóság
nyitja meg, aki legmagasabb művészeti
képzettsége szerint PhD-fokozatot szerzett
a Naiv Jószándék Akadémián?
Ha egy mű témája valami keresztény dolog?
De hát tudsz mondani éppen te, Uram,
olyan témát, amely nem keresztény dolog?”

A vers az ESŐ Irodalmi Lapban jelent meg és ITT olvasható teljes egészében.